kep1121
Zenészbál 2017
2017. február 12. 10:02
hír olvasása

Zeneiskola

Csepreg mindig híres volt dalosairól és fúvósairól, ennek ellenére sokáig nem működött állami zeneiskola városunkban. A zenét tanulni vágyó fiataloknak a szombathelyi zeneiskola adott lehetőséget a képzésre, illetve magántanárok adtak leckéket az ifjú zenészeknek. Ez a képzési lehetőség azonban nem elégítette ki az egyre jobban égő tudásvágyat. Egyre többen szerettek volna részt venni szervezett zeneoktatásban, illetve a fúvószenekar utánpótlása sem volt megoldott.

1968-ban felmerült egy állami zeneiskola létrehozásának ötlete, amelyet a Nagyközségi Tanács vezetői is szívesen támogattak. A tárgyalások eredményeként 1968. öszén megindulhatott Csepregen az állami zeneoktatás a Köszegi Zeneiskola kihelyezett tagozataként, mintegy 50 fös tanulói létszámmal. A kihelyezett osztályok a Művelődési Házban működtek, zongora, hegedű és szolfézs szakokon.

Az első zenetanárok:
Dr. Illa Dénesné - zongora
Zátonyi János - szolfézs
Hodász istván - hegedű

Akkoriban a Forrás címü Vas megyei zeneiskolák lapja így ír erről az eseményről: „Bízzunk abban, hogy a csepregiek lelkesedése nem szalmaláng, kitartó és szorgalmas munka követi a kezdeményezést.”

A zeneoktatás nagy sikert aratott a nagyközségben. Minden évben kétszer egy szép koncerttel örvendeztették meg a nebulók a művelődési ház színháztermében összejött lelkes közönséget.

1971-72-es tanévben újabb szak indítására is nyílt lehetőség. MAGYAR BÉLA vezetésével megalakult a fúvóstanszak és még ugyanabban az évben az úttörö fúvószenekar is elkezdte pályafutását.

A zenekar hamarosan a járási kulturális szemlén debütált, ahol aranyminősítést szereztek. Az eseményröl így írt a Vas Népe: „A csoportosan szereplő gyerekek közül a csepregi fúvószenekart a közönség nem engedte le a színpadról. Olyan szépen muzsikáltak, hogy a felnőttekből álló zsűri néhány tagjának a könnye is kicsordult.”

A következő évben már fafúvósokkal és ütősökkel gazdagodva állt fel az úttörőzenekar.

1976-77-es tanévben SÁRVÁRY LÁSZLÓ vette át a fúvószenekar vezetését és a fúvósok oktatását. Ettől a tanévtől indult el LEZSÁK LAJOS vezetésével a klarinét oktatása is.

1977-es esztendő nagy előrelépést hozott a zeneoktatás minőségi fejlődésében, ugyanis a Művelődési Ház után a mostani, új, önálló épület adott otthont az oktatásnak.

1984-ben a csepregi zeneiskola a Vas Megyei Tanács rendeletében fiókiskolaként szerepelt.

1987-ben Sárváry Lászlót nevezték ki a fiókiskola vezetőjének.

Zeneiskola épülete
Zeneiskola épülete

1988-ban alakították ki zeneiskolánk szolfézstermét. Eddig az általános iskola ének-zene terme adott helyet a szolfézsóráknak. Ugyanettől az évtől fogva lehetőség nyílt a kürt illetve a fuvola oktatására is. Ekkor kezdte meg munkáját az ifjúsági vonószenekar, KANCSÓ ZOLTÁN vezetésével.

1989-ben indult el Bükön a zeneoktatás a zeneiskola kihelyezett osztályában.

1990-91-es tanévben öt tanuló felvételizett sikeresen zeneművészeti szakközépiskolába. Ebben az évben merült fel a zeneiskola önállósodásának gondolata. 1991-ben az intézmény Zeneiskola Csepreg nevet vette fel. Az iskola igazgatója Sárváry László lett.

A következő évben Bükön tovább bővült a választható hangszerek köre, megkezdődött a gitár és a zongoraoktatás. Szakonyban is indult egy kihelyezett osztály, furulya hangszerrel, illetve a Csepregi óvodában a zeneovi.

1993 őszén a zeneiskola névadó jubileumi ünnepséget rendezett. Az október 15-17-ig tartó rendezvénysorozaton BOGNÁR IGNÁC zeneszerző, karigazgató és tenorénekes nevét vette fel az iskola. A csepregi zeneoktatás 25. évét hangversenyek, kiállítások, műsorok tették emlékezetessé.

Bük és Szakony mellett még két faluban, Bőben és Simaságon is útjára indult a zeneoktatás. A következő évben már 273 tanulóval büszkélkedhetett zeneiskolánk.

1998-ban a 30 éves jubileumot egy jubileumi koncerttel ünnepeltük.

Szakony, Bő és Simaság tagiskolával 2005 szeptemberével a fenntartó megszakította a további együttműködést, így ezekben az iskolákban megszűnt a zeneoktatás.

Csepreg Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. augusztus 31-ével jogutódlással megszünteti a Bognár Ignác Zeneiskolát, és egy új költségvetési szervet alapít Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola, Zeneiskola-alapfokú művészetoktatási intézmény, Óvoda és Bölcsőde Közös Közigazgatási Intézmény néven. Az új intézmény vezetője Király Árpád, intézményegység vezető Kancsó Zoltán, 2008. szeptember 1-jétől az intézmény vezetője dr. Barityiné Házi Ottilia, 2009. szeptember 1-jétől az intézményegység-vezető Benkőné Krizmanich Edina.

Zenekari próbák

Szerda, péntek 19:30 órától.
Helye: Csepreg, Rákóczi u. 1.
Új próbaterem

Hallgass bele!

Fúvószenét játszó netrádiók:
- All Brass Band rádió
- Dechovka rádió
(A meghallgatáshoz kattints a linkekre.)

Beszámolók

Előző évek beszámolói megtekinthetők a letöltések menüpont alatt.

Legújabb fotó
Facebook
  • Uniriv Kft.
  • Répcementi Coop Kft.
  • Polmetál Pruszynski
  • TrióTV Alpokalja
  • KARMA Interactive Kft.
  • WFK-Ü Műanyagfeldolgozó Kft.
  • CSIN-talan Ifjúsági és Turisztikai Egyesület, Csepreg
  • Savaria Takarékszövetkezet